Három méterrel a felhők fölött 10.

Izgulva néztem még utoljára az ágy felé, hogy biztos nem látszódik-e, hogy Berto hol rejtőzik éppen. Az bejárathoz lépkedve nyitottam ki a kulcsra zárt ajtót, majd hátrébb lépve néztem ki pont akkor, amikor Hugo ismét kopogásra emelte fel a kezét.

-          Na, már azt hittem, hogy még mindig alszol, mert hát ilyen sokáig csak én aludhatok. – egy pár másodpercen nevetés után, ami persze csak tőle hallatszott, mert én valahogy nem tudtam nevetni már folytatta is, hogy mit akar. – Ma dolgozol? – nem értettem a kérdést, de úgy éreztem, hogy hamarosan választ fogok rá kapni így meggyorsítottam a folyamatot és válaszoltam neki. Mert ugye minél hamarabb mondja el, hogy mit akar, annál hamarabb megy el, így annál kevesebb ideig kell titkolnom, hogy ki is van az ágyam alatt.

-          Igen, délutánra megyek ma, addig pedig még átnézek majd pár leckét, mert elég fontos dogát fogunk írni néhány napon belül, ami nagyban befolyásoló lesz a jegyimben és fontos lesz a továbbtanulás miatt is. – ekkora kamuszöveggel is régen álltam már elő, ugyanis nem nagyon izgattam magam a tanulás miatt, ráadásul ezt Hugo is nagyon jól tudta, aztán a továbbtanulás a másik olyan dolog, amit nem szabad velem egy lapon emlegetni, ugyanis nem szerepel a terveim között, hogy lekötöm magam egy főiskola vagy egyetem mellett, így nem nagyon érdekelnek a jegyeim sem. Persze Hugo csak bólogatott, majd elfelejtve azt, amit az előbb mondtam nekikezdett az igazi mondanivalójának.

-          Csak a motorba szeretnék pár alkatrészt kicserélni és szükségem lenne rád, mert ugye neked nagy kedvezményed van, így több mindenre tudok befektetni. – gondolhattam volna, hogy csak a motor miatt érdeklődik irántam és nem azért, hogy együtt töltsünk pár órát, mint a jó testvérek. Apropó vajon Hugo találkozott már Alexszel, vagy tudja egyáltalán, hogy újra itthon van? Persze Alexről azt kell tudni, hogy nagyon sokat utazik a munkája miatt így vagy alig van itthon, vagy itthon is dolgozik. Néha kicsit elegem van már ebből a karrierista énjéből, de úgy vagyok vele, hogy hogyha ő ebben leli a boldogságát, akkor hajrá. Bár kíváncsi leszek, hogy hogyan fog alakulni a kapcsolata azzal a csajjal, akit tegnap említett nekem.

-          Értem, hát akkor majd ha úgy van ugorj be és akkor megveszel mindent, amit akarsz. Amúgy találkoztál már Alexszel? – kicsit megleptem ezzel a kérdésemmel úgy látszik a nagy macsót, mert a szemöldöke kicsit felszaladt, amiből arra következtettem, hogy nem volt még szerencséje hozzá. – Ezt egy egyértelmű nemnek veszem. – megmosolyogtam a válaszom és testvérem arckifejezését, majd kapcsoltam az ágy alatt megbúvó Albertora és elkezdtem az ajtóval játszani olyan módon mintha éppen be akarnám csapni az orra előtt.

-          Teljesen elfelejtettem, hogy most fog hazajönni. Megyek megkeresem köszi az új infókat. – egy intés után már el is sietett én pedig gyorsan becsaptam az ajtót és az ágy elé siettem.

-          Szabad a terep kijöhetsz. – mosolygós kijelentésemre semmi válasz nem érkezett én pedig teljesen meglepődtem. Lehet, hogy halkan beszélek és nem hallotta meg, vagy miért nem jön elő? Fél percig ismételgettem magamban a kérdést majd úgy gondoltam ideje lenne megszólítani ismét az ágy alatt elbújt Bertot. – Na, jó most már nem kell elbújnod. Hugo elment és nincs veszély. – válasz szintén semmi így kénytelen voltam lehasalni és szemügyre venni, hogy mi folyik az ágyam alatt. – Berto ez nem vicces. – lehasalva csak egy fejtetőt láttam, így megkerülve az ágyat az oldalához mentem, és újból lehajoltam, hogy kommunikáljak az ágy alatt elbújt barátommal. – Te most komolyan elaludtál, vagy csak szívatsz? – nem hittem el, de tényleg úgy volt. Berto annyi idő alatt, amíg Hugoval beszéltem elaludt. Az ágyam alatt. Nem tudom, de nekem nagyon vicces volt a szituáció és előtört belőlem egy jóízű nevetés.

Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Keltsem fel vagy hagyjam, had aludjon. Soha nem történt még velem ilyen így nem tudtam mit is kellene ebben a helyzetben csinálnom, de végül úgy döntöttem, hogy felkeltem és amilyen gyorsan csak lehet kicsempészem, mert nem akarok senkivel sem semmilyen bonyodalmat. Ismét lebuktam az ágy alá majd a kezemmel kezdtem el bökdösni Bertot, és csak reméltem, hogy fel fog kelni.

-          Hahó ébresztő. – sikeres volt a piszkálás ugyanis elsőre sikerült az alvó emberből ébren lévő embert varázsolnom. Ahogy barátom hirtelen felhajolt nem számított rá, hogy az ágy alja is ott lesz, így egy hangos koppanás segítette őt hozzá, hogy felkeljen.

-          Azt a rohadt életbe. – erősen súrolta a kezével a beütött területet majd, ahogy elhúzta a kezét a fejéről, az enyhén piros színben pompázott, ami csak egyet jelenthetett. Mégpedig azt, hogy sikeresen betörte a fejét a fa ágykeret miatt. – Remek.

-          Kászálódj ki az ágy alól, aztán elkísérlek a kórházba. – kissé anyáskodó hangom meglepte Bertot, és az igazat megvallva még engem is. Régen még mikor olyan öt vagy maximum hat éves lehettem nekem is volt egy hasonló találkozásom egy kemény tárggyal, csak nekem kicsit más helyzetben. Éppen a játszótéren voltam a többi gyerekkel, amíg az anyukák beszélgettek és értekeztek a gyerekekről, az iskoláról és az egyéb hétköznapi dolgokról én pedig nem nagyon akartam ott lenni, de végül egy lány odajött hozzám és megkérdezte, hogy akarok-e vele játszani. Persze igent mondtam, mert azzal is telt az idő én pedig addig sem unatkoztam. Egy körhinta szerű szerkezet volt az akkori favorit mindenkinek, így mi is egyből afelé a játék felé vettük az irányt. A lány, akinek a nevére már nem emlékszem, de hát nem hibáztathat senki sem, mert elég régen történt már mindez, mondta, hogy álljak rá, kapaszkodjak és majd ő pörget engem. Hát nem volt ellenemre, hogy én kezdhetem a mókát, így egyértelműen belementem és már a játékon is álltam és erősen kapaszkodtam. A lány egyre csak pörgetett és pörgetett, de egy idő után már nem volt vicces, mert gyorsan szédül az ember, szóval kiabáltam neki, hogy lassítsa le, majd állítsa meg, mert nem érzem biztonságban magam benne és nem vagyok jól. Ő természetesen ezt valamilyen úton módon nem fogta fel, amit mondtam neki és tovább pörgetett, nekem pedig egyszer csak elengedett a kezem és lerepültem a forgó játékból. Vagy három métert repülhettem majd a földet érésem alkalmával a fejem fogta fel a zuhanást éppen egy betonos részen. A szülők egyből szaladtak hozzám majd hívták a mentőket. Aztán ha jól emlékszem kaptam egy néhány öltést a fejemre. Tehát azóta az eset  óta, nem szeretek viccelni az ilyen dolgokkal még akkor sem, ha ez csak egy kis ütés volt, amit Berto kapott, vagyis szerzett magának.

-          Dehogy megyek. Semmi bajom, csak egy kicsit bevertem a fejem, de ennyi, Nem kell felfújni a dolgot, oké? – miközben kimászott az ágy alól próbált engem lebeszélni a kórházról, de általában hajthatatlan vagyok és mindezek mellett még makacs is, tehát nem engedtem a kórházzal kapcsolatos döntésemmel.

-          Mutasd a fejed és majd én eldöntöm, hogy kell-e kórház vagy nem. – egy nagy sóhajtást után megadta magát és megfordult, hogy háttal legyen nekem és lássam a fejét. – Szerinted gólyalábam van, vagy  hogy gondoltad, hogy valami periszkópos műszerrel fogom megnézni a fejed? – nevetésben törtem ki, mert hiába magasabb vagyok az átlagnál, nem vagyok egy égi meszelő. A nevetésemhez Berto is beszállt, majd váratlanul felkapott a hátára, én pedig először azt sem tudtam, hogy mit csináljak.

-          Na, remélem, most már látod. – körülbelül olyan elégedett volt magával, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt, de nem szóltam bele, hagytam hagy élvezze a dicsőséget az ügyes döntése miatt.

-          Igen látom, és amint már mondtam indulás a kórházba. Szóval letehetsz, mert még fel kell öltöznöm. – enyhén és mégis sürgetően elkezdtem ütögetni a hátát, hogy letegyen végre, de nem nagyon akarózott neki azt tenni, amit mondtam.

-          Mondtam, hogy nem megyek kórházba. Majd begyógyul. Te viszont adós vagy egy reggelivel, amire meghívtalak még azelőtt, hogy Hugo megzavarta az újra ismerkedésünket. – még egyszer szemügyre vettem alaposan a fa ágykeret okozta sebeket és arra jutottam, hogy lehet, hogy tényleg semmi szükség nincs a kórházi beavatkozásra, de abban mindenképpen biztos voltam, hogy minimum le kell ápolnom egy kicsit, ha már meg akarja úszni a kórházat.

-          Akkor csak megtisztítom, aztán jöhet a reggeli, de most már komolyan tegyél le. – kicsit parancsolóan adtam ki neki, hogy ideje letennie, de még mindig nem jutott el hozzá, hogy mit is mondtam. Aztán hirtelen kinyílt az ajtó, és nem tudtam, hogy ki fog bejönni rajta, így egy pillanatra kihagyott a szívem egy ütemet és nem még levegőt sem mertem venni, mert attól tartottam, hogy Hugo jött vissza viszont ő kopogott volna, ahogy azt az előbbiekben is tette, amikor itt járt. Aztán megláttam Alexet és kicsit megnyugodtam, ugyanis ő tudja, hogy itt van Berto, viszont azon meglepődött, hogy milyen felállásban talált ránk. Mert ki nem lepődne meg, ha valakit a másik hátán látna meg, amikor bemegy a szobájába.

-          Hola Maite. és hola Alberto. Hát nem tudom, hogy mit csináltok, de Hugo elment és szólni akartam, hogy én is elmegyek egy házat megnézni a város másik felében és nem tudom, hogy mikor jövök haza. – Alex kicsi t zavarba jött és nem tudta, hogy szeretne-e még valami mondani, ezért csak elindult kifelé az ajtón és még köszönni sem köszönt.

-          Na, jó akkor most már szeretnék leszállni, mert éhes vagyok és dolgoznom is kell ma. – szerencsére hatásos volt a megszólalásom így sikeresen földet értem, majd a gardróbomhoz lépkedve kezdtem el keresgélni egy megfelelő ruhadarab után, de valahogy most egyik ruhám sem tűnt a legjobb választásnak. Vagy túl melegnek tartottam minden darabot, vagy túl hidegnek, vagy nem tetszett, egyszerűen válogattam, mint az igazi nők. Persze ez engem nem zavart viszont Bertot annál inkább, hiszen csak sóhajtozott mellettem és a kezével csapkodott, hogy még mindig nem tudtam dönteni.

-          Komolyan ennyire nehéz felöltözni? Itt egy nadrág és itt egy felső és kész. – kicsit kiakaszthatta a dolog, mert már idegegesen nyúlt a pólóim és a nadrágjaim felé. Aztán nem is volt olyan rossz a választása, mert egy világos színű farmer mellett és egy vajszínű felső mellett döntött, amit a kupac legtetejéről emelt le, de nekem ez eddig elkerülte a figyelmemet.

-          Köszi. – gyorsan felkapkodtam a darabokat majd a fürdőbe siettem némi gézért és hasonló kötszerfélékért, mert ugye még rám várt, hogy az ápolónői feladatokat elvégezzem és leápoljam a Berto fején lévő sebet. – Na akkor ezt megcsinálom és mehetünk, na ülj le ide, és maradj veszteg. – egy széket a szoba közepére rakva leültettem barátom, majd alaposan elkezdtem letisztítani a rászáradt vért a fejéről. – És amúgy most mi lesz? Mármint oké, hogy előröl kezdjük, de mi lesz Kamillával és a többiekkel? – ha már volt egy kis időm úgy döntöttem, hogy kihasználom és rákérdezek pár dologra, ami nyomasztott.

-          Kamillával már végeztem és nem tartozom hozzá. Ezt vele is megbeszéltem, csak nem tudom, hogy miért nem fogja fel. A többiek alatt pedig van egy olyan érzésem, hogy főként Hugot érted. – felnézve rám várta a reakciómat én pedig egyet bólintva visszafordítottam a fejét, hogy a seb újból felém legyen. – Hát ő már nehezebb eset. Nem tudom, hogy mi lesz vele, de megpróbálhatnál vele beszélni, hogy barátkozunk, és újból ismerkedünk aztán ő is próbáljon meg megbarátkozni a gondolattal, és fogadja el, hogy boldog vagy, ha velem vagy. – kis szünet után felállt majd felém fordult, ami következtében teljesen szembekerültem vele, ami zavarba hozott. Nem akartam bevallani magamnak, de nem akartam, hogy előröl kezdjük az egészet. Igaz Kamilla bekavart, de nekem tökéletes volt az az állapot, hogy már majdnem együtt voltunk. – Mert ugye boldog vagy, ha velem vagy? – kérdésére nagyra nyílt a szemem, az ő hangjában pedig kételkedést véltem felfedezni. Valószínűleg nem vette készpénznek, hogy hogyha vele vagyok, akkor teljesen elengedem magam és akkor teljesen gondtalan és vidám vagyok.

-          Persze, hogy szeretek veled lenni. Szeretem, amikor itt vagy mellettem. – nem akartam megmagyarázni, mert úgy éreztem, hogy olyat is mondanák, amit nem akarok vele megosztani, és féltem, hogy túllépem ezt az újraismerkedős határt, amit nem szerettem volna megtenni. Körülbelül egy percig állhattunk szótlanul egymást nézve, amikor végül is nem én, de az egyikünk az-az Berto átlépte a még csak barátok zónát és egy szenvedélyes csókot kezdeményezett. Persze nem utasítottam el, hiszen én is erre vártam már mióta. Nem akartam magamnak bevallani, de kezdtem úgy érezni, hogy kezdek beleszeretni Albertoba még úgy is, hogy Hugo tilt és félt tőle. Bár ezt betudom annak, hogy a húga vagyok, és csak nem akarja, hogy pasizzak, mert hát neki van egy ilyen oldala is. Legalábbis remélem, hogy van egy ilyen oldala is és nem csak egy álomvilágban élek. És még annak ellenére is kezdek belehabarodni, hogy nem régóta ismerem és az ex barátnője is eléggé bekavart például a múlt éjjel is. Nem tudom, de úgy érzem, hogy annyira szükségem van Bertora mintha valami drog lenne számomra, bár nem tudom, hogy ez mennyire lehetséges, de a mesékben létezik ilyen és senki sem mondta még, hogy a mesékben megálmodott világ nem válhat valóra.

Borzalmasan szar emlékek vannak a hátam mögött, de már csak a jelen számít. Rengeteget agyaltam már azon, hogy mi miért történik, de inkább arra a megoldásra jutottam, hogy nem törődök semmivel. Mégis az ember szívében akkor jelenik meg egy oly távoli érzés, amikor nem számít rá. Fogalmam sincs mi van velem, de Lolita valamiért a jó énemet próbálja akarva-akaratlanul is, de felszínre hozni. Nem sok közöm volt a csajokhoz, általában mindegyik egy éjszakára volt elég, utána már elnyűtt játékként gondoltam rájuk. Talán azért, mert nem találtam meg azt a személyt, akivel akár komolyabban is el tudnám képzelni a kapcsolattartást. A mai lányok manapság rád vetik magukat, hamar megkapod őket, és már semmi érdekeset nem fedezel fel személyiségükben. Ezzel szemben Loli valamiért más. Más, hiszen nyitott, kedves, cserfes és vicces, mégis tartja a kartávolságot. Magától nem mászik rá senkire, ráadásul nála a vagány megjelenés egyáltalán nem számít, sőt egyenesen kiborítja a balhé, valamint a vér látványa. Pedig a legtöbben erre buknak.

Túrázva a városban, eszembe jutnak a nemrég történt dolgok. Soha nem akartam veszélybe sodorni Loli életét, mégis aznap amikor édesanyámmal találkoztunk, megtettem. Elvesztettem a fejem, és valami átkattant az agyamban. Csupán a sebességre tudtam koncentrálni, és nem tudtam szem előtt tartani az életünket. Valamiért inkább a halált választottam volna abban a pillanatban. A megváltó búcsúzás kevésbé fájdalmas, mint az élet megpróbáltatásai. De hiszek abban, hogy minden okkal történik. Sol mellett képes vagyok lenyugodni, jót tesz énemnek, ha velem van.

Elhúz mellettem egy gyönyörű királykék fényezésű motor, soha nem láttam még a környéken ehhez hasonlót. Gázt adva megpróbálom utolérni, agyamban az ideg ismét elkezd dolgozni. A franc se látta, hogy éppen előzni készül, ráadásul mindezt záróvonalnál tette, ami alapból tiltott és szabályellenes. Kicsit lehajolva a motoron, ráfekszek a tankra, így a menetszelet kevésbé fogom fel, tehát a motor könnyebben gyorsul. Mellé érve egy sötétített bukóval nézek farkasszemet. Ráhúzva a kormányt, megpróbálom leszorítani az útról, de ő sem restelkedik az efféle megmozdulásokkal. Kinyújtva lábamat meglököm motorját, mire a szalagkorlát felé véve az irányt, hangos fékcsikorgás segítségével próbál megállni, sikertelenül. A motor elborul, mire a sofőrje lábbal próbálja megtartani a közel háromszáz kilós súlyt. A váltó kattan, valószínűleg el akar húzni, mielőtt kisebb összetűzésbe kerül velem. Remegve ugrok le a motorról, majd indulok el a kissé alacsony személy felé. Megfogva vállát, kezemet ökölbe szorítom, majd már mérném is rá az első ütést, amikor hangos sziréna hangja csapja meg a fülünket. A motoros társam sántítva száll vissza járgányára, majd meghúzva a gázkart, eltűnik szemem elől. A déjá vu érzés magával ragad, de nem értem miért. Az biztos, hogy őt még sohasem láttam.

Erre a helyre kishúgommal bukkantam rá. Sokan nézték régebben barátnőmnek, ami eléggé zavarta Mait. Természetesen meg is értettem az alapját, hiszen amikor ismerőseinkkel közöltük, hogy testvérek vagyunk, csupán hangos kacagást, valamint fejrázást kaptunk. Nem hasonlítunk, mégis őt szeretem a legjobban a családból. Néha kissé keményen bánok vele, de nem szeretném a hülyeségeimbe belekeverni, így inkább taszítom magamtól. Amúgy is rosszfiús énemet nem kéne levakarni magamról, hiszen elveszíteném azt a tiszteletet, amit megjelenésem produkál a motorosok között.

A hatalmas rét szélén egy kisebb patak található, mikor fiatalabbak voltunk rendszerint áztattuk benne a lábunkat. Egy ideje már úgy érzem, hogy a legtöbb embert sikeresen eltávolítottam a környezetemből, ugyanis húgom sem úgy néz rám, ahogy két évvel ezelőtt.

Az elmélkedés következtében megcsörren telefonom, Pollo neve villog a kijelzőn.

Őszintén megvallva, enyhén lepergett lelki szemeim előtt az életem. A Hacheval történt nézeteltérésünk kis híján az életembe került, arról nem is beszélve, hogy megszólalásig hasonlított arra a jelenetre, amikor a verseny közben elvesztettem egyetlen támaszomat, a nővéremet. Megállva Katina háza előtt, szívem feszes ütemet diktál, viszont az általam kreált dudaszó következtében, barátnőm hatalmas mosollyal arcán lép ki hozzám. Kinyitva a garázsajtót, beparkolok, de értetlen tekintetét nem tudom elkerülni. Levéve sötétített bukómat, számat hangos sóhaj hagyja el. Szemeim könnybe lábadnak, majd mikor az ajtó bezáródik, zokogásom felerősödik. Kezét szájára szorítva leguggol elém, végigsimítva arcomon, átölel. Olyan tehetetlennek és védtelennek érzem magam ilyenkor. Utálok sírni, de néha az ember szervezetének jól esik kiadni magából a fájdalmat, még akkor is, ha ezt ilyen gyenge módon is teszi meg.